2015. július 27., hétfő

World Trade Center

Ma munkába menet-jövet lezúztam a fenti című darabot. Jelentem aki valamiféle történelmi-összeesküvős vagy egy "nahogyistörténtigazából?" típusú filmet keresve talál erre a címre az egyenes vonalú egyenes mozgással taszítsa is odébb az egérmutatót a download gombról. Ugyanis ez a film nagyon nem az. Na jó, a két torony ebben a filmben is összedől, itt is meghal 2957 ember, ami nagyon durva, de az első úgy húsz perc kivételével ez a film nem a World Trade Centerről szól, ahogy a címe sugallja. Hanem miről?
A film, a végéig tartó további 2 óra 20 percben két rendőrről szól (akik feje felett omlik össze az egyik torony - épp a földszinten tartózkodtak teljes erővel- és csodával határos módon mind a ketten túlélték), illetve a családjaik kálváriáját is végignézhetjük. Ha nagyon profán akarnék lenni, a film két gyakorlatilag a romok alatt rekedt rendőr halál közeli élményét és az értük aggódó csatolt részek szenvedését mutatja be és pont. Oké, azért egy kicsit felvizezve. Vannak tömeg jelenetek, szarrá ment utcák, teljesen hitelesen reprodukált romok és látunk Isten által vezérelt volt tengerészgyalogost is. De kb. ennyi.  Hát mivel nem vagyok amerikai, sem New York-i és senkim sem volt érintett a dologban, ez nekem így kevéske.....

Ugyanis a várt történelmi-dokumentum-katasztrófa vonal helyett kaptam egy olyan (igaz hősökről szóló) drámát, ami telis-tele van érzésekkel, érzelmekkel, pátosszal. Süt belőle a a hazafiság (ez mondjuk jogos), a jóféle amerikai tettvágy és áldozatkészség és burkoltan toborozni is akar. Kicsit sem lennék meglepődve ha a készítést az amerikai állam is nagyban szponzorálta volna. Na jó, azért az LCD bambuló szíve sincsen kőből. Értem én, hogy az eset után az USA megzuhant. (Én is megzuhantam, bár nem annyira.) Értem azt is, hogy szükség volt a lelkesítésre és a katasztrófa mellett is fontos volt jól kidomborítani az igazi, pozitív amerikai értékeket. De itt az eset helyszínétől néhány ezer kilométerre ez majdhogynem hatástalan. Majdhogynem, mivel jómagamat is megcsapta a pátosz és semmi perc alatt ott voltam a mentőalakulat tagjai között akik bátorságukról tanúbizonyságot téve megmentették a két rendőrt a film végén.
(Jellemző, hogy velük tudtam azonosulni, viszont a két rendőr egyikével sem sikerült.) Viszont a film eleje és a vége közötti rész vontatott volt, unalmas és a túlzásba vitt érzelem folyam miatt totál szirupos. Nekem nem tetszett, ez van.

Szerintem 10/5

Nem tetszett, de egyszer meg lehet nézni. Dráma, ami igaz történet, tele emberi sorsokkal és érzelmekkel, hősiességgel és kitarttással. Az arra érzékenyek garantáltan meg is siratják majd ha mégis megnézik. Nicholas Cage és Michael Penna is nagy név, ráadásul Oliver Stone rendezte, ami meg is látszik rajta. A rendezéssel semmi hiba, az indokolatlanul hosszú lére eresztett forgatókönyvön csúszott el a film. Kár.
Miközben levéstem a kis firkámat azért eljátszottam két gondolattal. Egyrészt a film végén leírják, hogy a 2957 halottból 350 tűzoltó és 34 rendőr. Hatalmas respect!!! Vajon nálunk, ha ilyen eset történne mi lenne? Illetve teljesen felspannoltam magam a végére, és ha most kéne nyilatkoznom, tuti ott lennék önkéntesként én is a romok között. Lehet, hogy ezt csak a tipikus pasasos hősködés mondatja velem, de akkor is..:-D
Akik túlélték és akik eljátszották
 Szerinted?
        

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése