2015. március 23., hétfő

Philadelphia

Bajban vagyok ezzel a filmmel. Sokat gondolkodtam azon ugyanis, hogy hogyan írjak róla úgy, hogy kihagyjam belőle a véleményem a melegekről. Aztán abban maradtam saját magammal hogy ez rossz irány, mert ez a film nem elsősorban melegekről szól, hanem egy emberről, aki AIDS-es.
Van  ugyanis egy szituációnk. Adott egy profi ügyvéd, jó a szakmájában, elismerik, fontos ügyet bíznak rá. A figura meleg és AIDS-es. Egészen sokáig el tudja titkolni ezt az ügyvédi irodában. Aztán persze kiderül és nem sokkal később ki is rúgják,persze nem ezért. Összedobnak egy mondvacsinált ügyet, ami alapján ráhúzzák, hogy hanyag, rossz munkaerő. Az ügyvéd persze nem hagyja annyiban. Keres magának egy saját ügyvédet akinek a segítségével pert indít a volt munkaadója ellen, hogy bebizonyítsa, azért rúgták ki, mert AIDS-es, nem pedig a hanyagsága vagy a munkája minősége miatt. Ez lenne a sztori,
Végigkísérhetjük egyrészt a küzdelmét a betegsége ellen, a munkaadója ellen és amúgy a közvélemény ellen is.Van baja bőven, miközben haldoklik. Minden kellék adott ahhoz, hogy kijelentsem, a Philadelphia kőkemény dráma.
Egyébként fogalmam sincs róla, hogy hogyan állnék hozzá valakihez ha megtudnám, hogy ebben a betegségben szenved. A film egy alternatívát mutat fel, a főszereplő által felfogadott ügyvéd képében. Ő is küzd ugyanis  többnyire a saját meggyőződése ellen. Ezen küzdelme során fejlődik is hiszen a sztori végére túl tud lépni azon, hogy az ügyfele AIDS-es, az embert látja benne csupán.
Az egyetlen olyan karakter a filmben, akivel tudtam azonosulni,mivel szerintem hasonló módon vagyok ugyanis én is összerakva. Ahogy elképzelem magam egy ilyen szituációba, én is hasonlóan állnék hozzá egy ilyen helyzethez. Először taszítana, de ahogy jobban megismerem a másikat, nyugtáznám, hogy ő is csak ember és a továbbiakban úgy kezelném.
A többi karakter is teljesen rendben van. Bár nekem nem jött át annyira, de Tom Hanks ezért a szerepéért Oscar díjat kapott. Talán csak Antonio Banderas karaktere volt gyengébb, de ez sem az ő hibája, a forgatókönyv nem volt rendesen kidolgozva. A helyszín Philadelphia. Semmi különös, teljesen átlagos:-D

Szerintem 10/8

Zavarba ejtő a téma. Nem éreztem jól magam a filmben és nem tudtam azonosulni a főszereplővel sem. (Nehéz egy haldokló halálos beteggel). Nem is neki drukkoltam, hanem az ügyvédjének. Ugyanakkor viszont egy mély érzelmekkel teli film a kitartásról, a meggyőződésről és a másik ember megismerésének fontosságáról. Ajánlom mindenkinek aki épp egy érzelmekkel teli, de kemény drámát keres. Egynek jó, tegyétek be. Homofóbabb erre kószálók is neki mehetnek,mivel nincs hangsúlyosan ábrázolva, hogy melegek. (Ugyebár egyik színész sem az civilben, ezt lehet azért tudni)

Online mozi link:(KATT)

Szerinted?

Egyébként szerkezetét tekintve a film hasonlít kicsit a Zaklatáshoz. Azt a darabot már régebben tárgyaltam. Ha tetszett az,ez is fog.


(A melegekkel kapcsolatos véleményem pedig annyi, hogy amíg magánügyének tekinti valaki az ezirányú indíttatását, nem érdekel. A bajom olyanokkal van, akik kiteszik a kirakatba, hogy ők melegek és úton útfélen hirdetik is, grátiszban elvárják, hogy ez alapján értékeljék őket az emberek. Én ha valakit kedvelek vagy nem kedvelek az nem azért van, mert ilyen vagy olyan a nemi indíttatása. Soha eszembe sem jutott megkérdezni senkitől, mielőtt véleményt alkottam róla, hogy meleg-e vagy sem.  Az az ő magánügye, engem meg nem érdekel. Részemről ez a téma itt le is van zárva. )
   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése