2015. április 4., szombat

Harag

Kicsit megcsömörlöttem a filmektől ez az igazság. Ez elmúlt 5 hónapban szerintem (kb. csak, mert nem számoltam) legalább 120-150 darabot végignéztem. Talán ez a legfőbb oka, hogy egy kicsit meglassultam a témában és éppen egyfajta mélypont körül kolbászolok "filmesztétai" minőségemben. Filmek márpedig mindig lesznek, a blog is pörög tovább, még ha mostanság nem is akkora sebességgel. Nos a totyogósabb tempó mai részeredménye a Harag című darab.
Most, hogy lefutott a THE END, az első gondolatom az volt, hogy ez a film a Ryan közlegény kicsit butított változata. Nem olyan nagy volumenű, nem olyan sokkoló, nem olyan látványos és nem is olyan jó, de legalább annyira hullanak benne a friccek.
Egyébként én elvoltam vele. Főleg azért mert Brad Pitt karaktere az első pillanattól kezdve
szimpatikus volt. Vitte a hátán az egész filmet szerintem. Igazi tökös fasza csávó, amilyen minden "énfajta" hétköznapi anyaszomorító szeretne lenni. Még akkor is, ha ezt soha nem vallaná be, talán még magának sem. (Egyébként a film nem csak róla szól.)
A sztori szerint ugyanis erősen a II. Világháború vége felé járunk, a szövetségesek már mélyen bent járnak Németországban és már nagyon unják a háborút. Totális a depresszió és vagy a leszaromság és vagy az öncélú agresszió, vérengzés. Semmit nem ér az élet(van egy jelenet, melyben egy az úton hagyott hullán simán keresztül megy minden tank, teherautó, egyéb, mintha ott sem lenne) de azért nem, mert már leszarják ha meghal a közelükben valaki. Ebben a közegben küzd egy Harag becenévre hallgató tank legénysége. Éppen egy új lövészt kapnak. Egy kezdetben rakás szerencsétlenséget aki az "elszenvedett" harctéri sokkok miatt válik a Harag legénységének teljes jogú tagjává.

A film kb erről szól. Grátisz megismerhetjük a tank legénységének többi tagját is, és egy kicsit háborúzunk is, de annyira nem sokat. (Jahh Brad Pitt a tank parancsnoka)  A sztoriban semmi eredeti ötlet vagy csavar nincs ráadásul azt a keveset is részben a Ryan közlegény megmentéséből nyúlták. (pl: Ott is van rakás szerencsétlenség, és ott is írnok) Szóval a sztoritól nem fogtok hátast dobni.
A film nagy erőssége a karakterek kidolgozása. Mind igazi beteg állat, a háborútól és az állandó életveszélytől bevadult gyilkológép. Őrültek, de szerethetőek a maguk módján. Én teljesen bele tudtam élni magam, hogy ott ülök közöttük és küzdök/túlélek velük. A prímet a parancsnok viszi, ahogy már fentebb áradoztam róla....
A hangulat is "remek", már amennyire a háború hangulatos lehet. Minden le van pusztulva, szét lőve, mindenki retteg vagy totál apatikus. Átjön az igazi pusztulat érzése.
Annak ellenére, hogy háborús film, a csaták eléggé gyengécskék. Ne várjon senki mondjuk több 10 vagy száz tank által lezavart tankcsatát, vagy komoly inváziót, nem lesz. A legnagyobb tankcsata 3v1 volt. Ezen kívül lesz még némi utcai harc és egy kisebb ütközet is, de ennyi. Messze sokkal a Ryan alatt van ilyen téren, mind látványban, mind kidolgozottságban.

Szerintem 10/7

Nem rossz film, de kevés, és ultra gáz, hogy nincs rendes sztorija. Ha már láttad a Ryan közlegény megmentését, tedd be, de ha még nem és igazi II. világháborús hangulatra "vágysz" ne ezzel kezd. Sokkal jobb is lehetett volna ennél, ha kicsit tehetségesebb a rendező, és kicsit több a pénz. Komplett jelenetek vannak indokolatlanul túl hosszúra nyújtva ( pl a reggeli a német nőnél és az unokahúgánál), míg pl szinte egyáltalán nem kapunk tankcsatát .Oké van több eszmei mondanivaló, és morális érték, illetve kapirgálunk erkölcsi kérdéseket, de konkrétan engem nem hatottak meg ezek a szálak. Biztos bennem van a hiba és az is lehet, hogy túl későn ültem le megnézni, ezért lepattantak ezek a dolgok a fapados egomról. Ez van, nekem hiányérzetem maradt utána.


Online mozi link:(KATT)

Szerinted?



  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése