2015. január 24., szombat

Veszélyes kölykök

Jó néhány filmet összedobtak már arról, hogy milyen szar átlag amerikai nagyvárosi fiatalnak lenni. Ez frekventáltan igaz akkor ha valamelyik gettóba születtél és mondjuk fekete vagy, mexikói vagy, vagy valami egyéb. A Veszélyes kölykök kb. ebbe a világba dob be minket annyi extra krafttal, hogy a szemszög amiből belenézünk ebbe a pusztulatba egy olyan emberé aki azon görcsöl, hogy a lecsúszott fiatalokat gatyába rázza. Dicséretes próbálkozás, de végignézve a filmet, nem vagyok meggyőződve arról, hogy a téma amit feszeget elég egy filmhez. Talán ezért is volt olyan érzésem, hogy nagyon megvágták, vagy legalább is tervezhettek hozzá egy második részt is, mert nekem maradt némi hiányérzetem utána. Nem mellesleg a Veszélyes kölykök eléggé mellé ment, mint magyar cím. A kölykök ugyanis nem veszélyesek, a gondolataik, és a tanáruk újító illetve a kölykök lázadó, kvázi "szarok bele" elméje annál inkább.
A sztori  annyi, hogy érkezik az iskolába egy igazi tanárnő. Lelkes, kellemes, amolyan tisztességes, még nem lerongyolódott típus, aki természetesen az iskola legrosszabb osztályát kapja. Tele hátrányos helyzetű kisebbségiekkel, akik a egyáltalán nem akarják, hogy tanítsák őket. A tanárnő először el is bukik, sírva kirohan az osztályból és majdnem feladja. Aztán összekapja magát és merően új módszerekkel próbálkozik, ami a kölyköknél működik is egy idő múlva, viszont a tanári karnál egyre kevésbé....  
A film nem rossz összességében. Nem voltak nagy elvárásaim, mielőtt leültem végigvinni. Amolyan lájtos, kicsit gengszteres filmet vártam, mexikói rossz arcokkal és fekete gengszter palántákkal, sok zenével és rapp-el. Ezt kaptam, felfűzve egy laza, követhető és teljesen kiszámítható történetre. Nem okoz meglepetést egyetlen perce sem a darabnak. Nincsenek nagy fordulatok, váratlan események. Úgy is mondhatnánk, hogy betekintést nyerhettünk az átlag nagyvárosi valóságba a tanárnő küszködésén keresztül. A történet kevéske, de azért tartogat némi beleélési faktort - sikerül e a tanárnőnek elfogadtatnia magát vagy sem? A gyengécske sztori mellett viszont a hangulat remek. Meggyőződésem, hogy valódi helyi arcokat szedtek össze statisztáknak és a kisebb szerepekre is. Adják is magukat, teljesen hitelesen, nagyon nem kellett megjátszania magát egyikőjüknek sem. Amúgy  fejlődnek, alakulnak, dinamikusan változnak a film folyamán és ez is tetszett. A hangulatot emeli a remek zene és az autentikus helyszín is. Én elhiszem, hogy a történet akár megtörtént eseményeken is alapulhat.

Szerintem 10/7

A film nem akar több lenni annál, mint aminek látszik. Egy egyszerű, vasárnapi ebéd utáni szieszta közben is könnyen emészthető hangulatos dráma. Ha nem tudsz rá odafigyelni és csak háttérzajnak megy, akkor is megállja a helyét. Ajánlom megtekintésre, akár többször is.:-)  

 Online mozi link: (KATT)

Szerinted?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése