2014. december 2., kedd

2012

Néhány éve komoly hullámot kavart az a tény, hogy a maják nem fejezték be a naptárukat. Legyen a valódi oka bármi is, a világ kitalálta magának, hogy ez azért van, mert hogy 2012 12.21.-én ( eddig tartott a naptár) valami szar dolog fog történni -> a radikálisabb embertársaink szerint konkrétan vége lesz a világnak. Magyarázatból volt bőven, most nem térek ki ezekre részletesen, mindenesetre én magam is olvastam legalább öt olyat, ami totál logikusan levezette, hogy nekünk végünk van, és ez betonbiztos. Jelentem még mindig egyben van ez a sárgolyó és eléggé rajta vagyunk még mi is. Mindenesetre, jelen irományom céltárgya is kihasználta a fenti hamvába halt hisztériát és ad egy laza néhány órás hangulatot egy potenciális világ végéből.
A sztori? Hát végül is az is van. Jackson Curtis író (John Cusack) a Yellowstone Nemzeti Parkban kirándul a gyerekeivel, amikor váratlanul katonák jelennek meg, és egy titkos laboratóriumba szállítják őket. A férfi rájön, hogy a kormány elhallgatta a közelgő világvégét, melyről a maja próféciákban is szó esik. A világ vezetői a legnagyobb titokban láttak hozzá az óriás bárkák megépítésének, melyek Tibet legeldugottabb hegyei közt várják kiváltságos utasaikat. A természeti katasztrófák a vártnál is hamarabb alakulnak ki, így Jackson kétségbeesett versenyfutásba kezd az idővel, hogy megmentse a családját. (port.hu)

Átlagos LCD bambulóként azt tudom mondani, hogy a 2012 egy iszonyat komoly látvánnyal rendelkező darab. Kérem szépen a film nem szarozik. Itt komplett városok dőlnek össze a szemünk láttára, vulkánok születnek, 1500 méteres szökőár nyaldossa a MountEverest oldalát. Ilyen grandiózus körítés mellé lehet tisztességes történetet köríteni? Lehetne, de itt nem megy.
Ennyi pusztulás mellé nagyon nem is fér. A 2012 története, mert bár van neki az is , de kevéske. Nem fogsz rajta sokat agyalni, mert egyszerű, mint  a bot. Ráadásul egy klasszikus szisztémát követ. Van egy cél, ami felé haladnak. Ezen az úton haladva vannak állomások, ahol mindig történik valami ( itt többnyire valamiféle pusztulás), de azért többnyire állomásról állomásra haladva, de eljutnak a célig. Itt is. Nem lesz a történetben semmi meglepő, fordulatos vagy csavaros. Kapunk azért bőven grátiszba drámát, sírást-rívást és főleg a végén sok olyan jelenetet amit biztosan nem úgy csinálna egyetlen halandó átlag ember sem.

Szerintem 10/6

Jó film. Kétévente egyszer. Gyakrabban már unalmas. Hiába vagyok csak egy átlagos filmkedvelő, de a több mint 2 órán keresztül tartó folyamatos pusztulást, hiába látványos, akkor sem tudom gyakrabban megnézni.(Úgy vagyok összerakva, hogyha beteszek egy filmet azt végigviszem)  Aki szereti a látványos katasztrófa filmeket gyakorlatilag sztori nélkül, annak ajánlom, aki nem, az meg nyugodtan felejtse el....

Online mozi link:(KATT)

Szerinted?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése