2014. november 28., péntek

Prometheus

Nemrég vittem végig másodjára és rájöttem egy nagyon-nagyon fontos alapszabályra, amely betartása nélkül ezt a filmet le fogod húzni a klotyón. A szabály pedig kérem alássan az lenne, hogy felejtsd el, hogy a Prometheus egy Alien előzményfilm. Felejtsd el, hogy ugyanolyan benne az idegen űrhajó, azt is, hogy tele van nyálkával és azt is, hogy az egyik főgenyót Weylandnek hívják. Verd ki a fejedből az ebben a filmben is rohangászó dögöket is. Na ha ezeket mindet sikerül, akkor egy élvezhető sci-fit kapsz. Ha még sosem láttál egyetlen Alien filmet sem (kizárt, ha véletlenül mégsem, ülj a helyedre egyes), akkor ezt a filmet simán maximumra fogod értékelni. Jelentem nekem nem sikerült elsőre túllépnem a fenti szösszeneteken, így akkor eléggé szétfikáztuk a filmet. Na most, kb 1 évvel később már elvárások nélkül ültem neki és tetszett. Hozzáteszem a túlzott előzményfilm szajkózás egy nagyon elcseszett marketing fogás volt annak idején, mert bár legyünk őszinték, foltokban tartalmaz némi Alient, de kb. annyira előzménye a szériának, mintha, mondjuk az egyik Harry Potterre azért fognánk rá, hogy ez baszd meg Gyűrűk ura előzményfilm, mert a filmben az egyik szereplő könyvespolcán lévő könyvek címét ki lehet olvasni és az egyik a Gyűrűk Ura.
Na a lényeg, jogos a kérdés, akkor mi?
A sztori onnan indul, hogy egy tudós pár számos nagyon régi leletet talál a Földön, amelyek arról "beszélnek" hogy annak idején a teremtőink miután megteremtettek minket leléptek, de hagytak hátra egy csillagtérképet. Iksz év eltelik. A tudós pár meggyőzi Weylandet, hogy indítson expedíciót a csillagtérkép szerinti bolygóra, hogy újra találkozhasson az ember a teremtőjével. Oda is érnek találnak is egy csomó mindent, ám szépen lassan rájönnek, hogy a teremtők egy hangyányit mást akarnak...
Remek sci-fi. Látványos, grandiózus, tele rejtélyekkel, idegen civilizációval és a mindent belengő nyűggel, hogy itt bizony más van, mint amit az expedíció találni szeretett volna. Kérem szépen, éreztem izgalmat is másodjára. Kis ráhagyással még azt is rá lehet mondani, hogy thriller.

Szerintem 10/8

Mivel a film nem előzményfilm, ahogy már fentebb "megbeszéltük", simán lelövöm a legfontosabb Alien szösszeneteket. 1. Nyálka. 2. Weyland  3.Búrkifli úrhajó 4.Alien szerű izé a film utolsó képkockáján Köszönjük, ennyi.
Annak ellenére, hogy pozitívan nyilatkozok róla, miért húzom le mégis? Mert továbbra is mindenhol azt olvasom, hogy ez bizony mégiscsak az amit a marketing gépezet állított róla annak idején. Aztán a legénység összetétele és a vége felé néhány esemény kísérteties hasonlóságot mutat a régi Alien filmekkel. Weyland egy elcseszett karakter. Kár volt így behozni, ráadásul a második megjelenése egy bullshit, úgy ahogy van kivágtam volna ezt a részt.
Ennek ellenére mégis ajánlom, többször is, mert jó, szórakoztató darab. Mostanában cikkeznek róla, hogy előkészítési fázisban van a következő része. Ha az már jobban Alienesebb lesz, akkor ezt a posztot is újraírom majd. (Ezzel együtt csak nyolcszor szerepel a posztban az a szó, hogy Alien)
  
Online mozi link:(KATT)

Szerinted?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése