2015. március 12., csütörtök

Száz halálos lépés (100 Feet)

Tegnap este főműsorszámként vittük végig a fenti címen futó darabot. Az sem segített rajta, hogy bőven benne van honfitársaink keze munkája, mint ahogy az a stáblistából kiderült. Tipikusan olyan film ugyanis, ami sokat sejtető erős kezdés után nagyjából a sztori felétől egyenes vonalú egyenes mozgással húz lefelé a mélybe, olyan sebességgel, hogy a THE END után egy szóval tudtam csak értékelni: faszság.
Onnan indulunk, hogy megérkezik a régi lakásához némi rendőri kísérettel  a főszereplőnk. Kiderül, hogy néhány évvel ezelőtt ebben a lakásban ölte meg a férjét és most azért landolnak a lakásnál, mert a büntetése utolsó egy évét házi őrizetre finomította az illetékes bíróság. Kap is egy dögös kis bokapántot meg szigorú instrukciókat, melyek szerint 100 lábnál messzebb nem távolodhat el a központi egységtól. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem hagyhatja el a lakást. Az első időben nincs komoly gond, bár van némi depresszió, meg pityergés, de azon túl, hogy történnek apró furcsa események nincs különösebb para. Még szocializálódni is megpróbál az utcában lakókkal, sőt az is kiderül, hogy kvázi önvédelemből ölte meg a férjét. Szóval a körülményekhez képest öröm és boldogság van egészen addig, amíg kiderül számára, hogy mi okozza a furcsa eseményeket. A lakásban egy kísértet jelenik meg időről időre és bosszút akar állni a nőn, amiért megölte. A nő természetesen meg sem próbálja elmondani senkinek az igazságot, úgy sem hinnének neki.
Nem lenne rossz a történet, de a megvalósítással főleg a film utolsó harmadától komoly gondok vannak. Olyan kísértetet kapunk, aki féltékeny, tör-zúz, sőt úgy ver agyon egy szerencsétlent, hogy egy "kézzel" a falhoz szorítja a másik kezével meg ténylegesen addig üti, amíg mozog. Nem kell nagy parapszichologiai szaktudás ahoz, hogy tudjuk, ilyet nem tud kísértet. Jelentem a film nélkülöz mindenféle parapszichológiai tényt, ismeretet. A kísértetünk meglehetősen szánalmas. Az utolsó jelenet meg egyenesen ordas bullshit. Romantikus, meg szép, meg érzelmes, de ne máár....
Nem lövöm le a poént, nézzétek meg.Nagyon nem érhető tetten, hogy magyarok is benne voltak a gyártásban. Magyar szereplő nincs a filmben, még talán statiszta sem, a helyszín pedig egy new yorki lakás meg az utca, amelyikben áll. Szóval ez egy nyitott kérdés. Talán a vizuális effektusok meg a stúdióban leforgatott jelenetek készültek nálunk, tényleg passzolok.
  
Szerintem 10/3 .

Egyszer meg lehetett nézni. Tetszett a film hangulata, a lakás kicsit kopott, de pattináns belső megoldásai. A sztori első fele is rendben volt, még akkor is ha a vége csalódás és ordas bullshit (emiatt húztam le ennyire) és amúgy teljes egészében kiszámítható  Sok ilyen film készült már, mondjuk úgy tizenkettő egy tucat. Ha tényleg kifogytok minden filmből, esetleg utolsó műsorszámnak érdemes betenni, de ajánlott, hogy ne legyen a nézőközönség soraiban senki aki kicsit is jobban ért a parapszichológiához.


Online mozi link:(KATT)

Szerinted?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése