2014. december 10., szerda

Elemi Ösztön

Ifjabb kölyökkorom egyik igencsak túlmisztifikált filmje, amit akkoriban még nagyon nem amiatt szerettem, mint mostanában:-P Emlékszem, még egy kisvárosi moziban néztük meg először (plázák, multiplexek még sehol sem) a haverokkal, lehettünk vagy 13-14 évesek. El voltunk ájulva, hogy a moziban dugást láttunk meg meztelen nőt. Akkor még kb. annyi számított :-) Azóta persze már eltelt több, mint húsz év és azalatt többször is végigvittem, a sztorira is figyelve. Mhmmm, azóta sem tudom, hogy ki a gyilkos.....
A San Fransisco-i night club tulajdonosát, Johnny Boz-t holtan találják az ágyában. Nick Curran nyomozó kapja meg az ügyet, aki ugyan ma már teljesen tiszta, de múltjában nagy szerepet kapott az alkohol és a kábítószer. Az első számú gyanúsított Catherine Tramell, a titokzatos és kihívó regényírónő, aki Boz szeretője volt. Kiderül, hogy a gyilkosság pontos mása Catherine egyik könyvében leírt gyilkosságnak, Nick azonban nem tud ellenállni a nő vonzerejének.(port.hu)
Jelentem, azzal együtt is, hogy kicsit több, mint húsz éve készült, az egyik legkomolyabban összerakott erotikus thriller. Az elejétől a végéig nagyon súlyos a hangulat. Valamiféle keveréke perverziónak, fülledtségnek, gátlástalanságnak,  titokzatosságnak nyakon öntve főleg a nőből áradó intelligenciával Mindenki hamis, félrebeszél, csak célozgat, nincs a sztoriban senki akinek ne lennének bűnei. Még a rendőrök sem makulátlanok. Baromira átjön ez a keverék, és nekem bejön. A hangulata miatt máris 10 pontot érdemelne, de még ott a sztori is.
Nyakatekert, ez tény, viszont nagyon szemét is. A film végén még egyáltalán nincs vége. Ha még nem láttad, biztos lehetsz benne, hogy a THE END után szépen ülve maradsz és gondolkozni fogsz a filmen. Erősen nyitott vége van ugyanis, számos kérdés úgy maradt, teszem hozzá direkt, és mivel a hangulat nagy eséllyel beszippant majd, még jó eséllyel kattogni fogsz a sztorin is jó darabig.
 A színészek nagyon jók. Mindenképpen szinkronosan vidd végig, mert nagyot dob a filmen. Sharon Stone igazi rohadék, semmi perc alatt manipulál bárki és látszik rajta, hogy élvezi is.Talán nem szpoiler, hogy a szerepe szerint pszichológus, tehát megy neki, nagyon jól. Úgy emlékszem, ez volt az első filmje és szerintem a legjobb is. Michael Douglas is jó. Bár őt én soha nem értékeltem igazán (nekem túl nagyképű - de aztán lehet nem is) de hitelesen adja azt a zsarut aki egészséges, tiszta, mint a makk és semmi perc alatt vissza is esik, ahogy Catherine rámosolyog.....korrektül csapatja ő is.

Szerintem 10/10

Az egyik kedvencem. Ezt a fajta mixturát, amit a film zenéjével, hangulatával, a sztorival és a szinkronnal összehoztak, azóta sem tudták utána csinálni. (Bár a második részt nem láttam). Mindenképpen ajánlom mindenkinek aki szereti a jó thrillereket. Ebben ugyan semmi természetfeletti vagy megmagyarázhatatlan nincs, de mégis a műfaj egyik legjobbja, tele legendás jelenetekkel -> pl: a kihallgatás, vagy a diszkó jelenet. Nem mellesleg még erotikus is :-D

Online mozi link: (KATT)

Szerinted?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése