2014. december 19., péntek

Dracula Untold

Majdnem megközelítette az egyetlen elfogadható vámpíros filmet (Interjú a vámpírral) de csak majdnem. Ahhoz jóval többnek kellett volna lennie, hogy második helyen fusson be, így egy nappal a film után azt mondanám, hogy esélyes mezei versenyző. Ugyanis kétségtelen, hogy roppant látványos, kétségtelen, hogy eléggé véres-romantikus, de ennek ellenére is, ezer sebből vérzik. Már ha a whitewolfos, ann riceos világot vesszük alapul. És miért ne tennénk...
1462-ben járunk, amikor Erdély már jó ideje élvezi azt a békét, amelyet a harcedzett III. Vlad havasalföldi fejedelem és szeretett felesége, Mirena bölcs és igazságos uralkodása biztosít. Ügyes politikájukkal elérték, hogy országuk ne sodródjon háborúba, és népük védett legyen a hatalmas Ottomán Birodalomtól, amely világuralomra tör. Ám amikor II. Mehmed szultán ezer havasalföldi fiút követel - köztük Vlad gyermekét, Ingerast, hogy janicsáriskolába küldje őket, a fejedelemnek döntenie kell: követi apja példáját, és odaadja a fiát a szultánnak, vagy egy szörny segítségét kéri, hogy legyőzhesse a törököket, ezzel örök kárhozatra ítélve önnön lelkét(port.hu)
A sztoriban nagyon tetszettek a történelmi vonatkozások(már amennyi van).Vlad nem valami mesebeli lény, hanem egy történelembe beleillő létező fogaskerék. Valódi történelmi személyek kolbászolnak legalább is a történet 2/3-ban. A Nagyjából ennyi is a realitás, merthogy sem a helyszínek nem léteznek, sem pedig  II. Mehmed nem pusztult ott Erdélyben, ez tuti. Legalább is szerintem. Mindegy is, mielőtt nekikezdesz a filmnek, mély levegő, relax, ez egy fantasy. Tetszett a hangulat is, minden sötét, borongós, sejtelmes, a várak, kastélyok magas hegyek között, gyilkos sziklákkal, hófödte hegycsúcsokkal.(ÉLJEN A CGI!!!) Úgy nagyjából ennyi a pozitívum. Ugyanis a sztoriban vígan kolbászolnak a vámpírok fényes nappal (csak arra ügyelve, hogy a napsütést elkerüljék), adott esetben szeretkeznek, (értem én hogy szívósság, de) nagy lángon égő házból egy karc nélkül kisétálnak.
Aztán a frissen vámpírrá lett (vagy ghoullá?) főhős egy szál magában széjjelgyilkol egy több ezer fős török sereget(meglehetősen hasonló módon, mint a Mátrixban Neó, amikor szétcsap egy regimentnyi Smith ügynököt), gyakorlatilag mindennemű vérpont energia veszteség nélkül akkorákat varázsol napokig, hogy csak na és nem iszik vért. De ott van még  ez a "ha vért iszol 3 nap alatt, végleg átveszed az átkot tőlem" című okosság is, ami nettó baromság. Szóval, na a fenti néhány szösszenet azért talán megvilágította, hogy az aki egyszer is beleszagolt a World of Darkness világába annak bizony pereg a haja rendesen és ütemesen.

Szerintem 10/5

Kétségtelen, hogy egy hangulatos, látványos film. Tele orbitális túlzásokkal és a vámpírok működésének meglehetős meghágásával. A karakterek jók. Illetve a törökök annyira nem, de mindegy. A barlangban játszódó jelentek is tetszettek, de ennek ellenére sem vagyok nagy véleménnyel a filmről. Akkora a füst, hogy nem látszik tőle a láng. Ez a füst is nekem legalább is hangulatában a 300-at idézte. Ami véletlenül mégis látszódik a füst mögül, az meg annyira elég, hogy egyszer megnézd, több nincs benne.....

Online mozi link:(KATT)

Szerinted?
    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése