2014. november 21., péntek

Viharsziget

A Viharsziget nálam nem működött. Ódákat zengtek róla a neten, hogy Scorsese rendezése és DiCaprio játéka együtt mekkorát ütött. Mennyire kidolgozottak a karakterek és mennyire átjön a feszültség, a tapintható kétely, meg a többi blabla. Kétszer láttam, legutoljára néhány napja és nekem a fentiekből nem sok jött át, nyilván az én hibám. Martin Scorsese filmjeit pedig szeretem és Leonardo DiCapriot is jó színésznek tartom. Akkor mi a kínom?  
A sztory: Kis sziget Bostontól nem messze. Egy darab szikla. Összesen egy helyen lehet rajta kikötni, mindenhol másutt meredek fal. Anno egy erőd volt rajta mindösszesen, most már, a hely adottságait kihasználandó bővültek a funkciók. Jelenleg itt üdül az ország legveszedelmesebb elmebeteg bűnözőinek kis csapata.. Az 1950-es években járunk. Ide érkezik két rendőrbíró  Teddy Daniels és Chuck Aule megszökött ugyanis az egyik bentlakó. A szigeten van valahol, de nem találják és a két rendőrbírónak kell kiderítenie mi történt. Danielsnek nem csak a szigettel kell megküzdenie, hanem saját magával is.


Pedig nem lenne rossz. Az elején kifejezetten hangulatos, ahogy belebonyolódnak az ügybe. Átjön az 50es évek Amerikájának érzése. Tetszenek a karakterek, jó a helyszín, szóval a film kb első fele klappol. Ahogy durvul a vihar azonban esik szét a film. Egyre több hallucináció keveredik a valóságba, aminek a végére én már csak kapkodtam a fejem, hogy merre tekeredik az a bizonyos fonal, amit kurvára nem kéne elvesztenem. Ezzel viszont, hogy a fonalat hajkurásztam. a hangulatot vesztettem el. Egy cseppet nem voltam feszült, nem izgultam, inkább már csak azt vártam, hogy mi jön ki ebből a végén. Oké, ismerve most már a csattanót dramaturgiailag minden érthető, de ugye mondani sem kell, hogy nem fordítva kell nézni a filmet, miszerint először elsütjük a csattanót, hogy értsük, mit látunk az előtte lefutó majd két órában. Pedig ennél a filmnél lehet, hogy így jobban működött volna nálam. Így ebben a formában ugyanis nekem idegesítően hosszúra nyúlt a sztori. A rendőrbírónk egyre kevésbe tud a nyomozásra koncentrálni, annál többször "haldoklik" a hallucinációi súlya alatt, ami miatt bennem felmerült többször is az "ezzel a figurával mi a fene van?" kérdés. Persze csurran-cseppen infó vagy utalás, de ahhoz, hogy fel tudjam oldani az összes miértet, nekem a film végéig várnom kellett.

Szerintem 10/6

Nekem nem ilyen a jó thriller. A hatodik érzék, a Hívatlan vendég, a Hívás, mind kiváló példái ennek a stílusnak. Ezeknél első nézésre végig ugráltam, annyira beszippantott a sztori, a hangulat, annyira tele volt feszültséggel, hogy bizony izgultam rajtuk. A Viharszigetnél ez nem ment, ott csak kínlódtam.
Az internet tele van pozitív véleményekkel, és mindenhol csak jókat írnak erről a filmről. Az én véleményem más, nem mérvadó. A magamfajta egyszerű LCD bambulónak nem is ajánlom ezt a filmet. Ha feszülni akarsz az izgalomtól, akkor pláne nem. Engem leültetett, belassított, nem azt a hatást váltotta ki nálam, amit egy thrillernek kellene. Húztam is volna még lejjebb, de ahogy kicsit fentebb írtam, a film első fele még rendben van, a csattanó meglepő és mind a rendezőt, mind a főszereplőt csípem. Ezért maradhatott nálam a jó filmek kategóriában.

Online mozi link:(KATT)

Szerinted?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése