2015. február 14., szombat

Cowboyok és Űrlények

Ha rákerestek erre a filmre a neten, többnyire mindenhol lehúzzák, hogy milyen szar film. Pedig nem. Nekem már az alap koncepciója is tetszett, hiszen történelmi tény, hogy az ókor után (Űrlények=Istenek) elég sok idő eltelt, amíg Űrlények látogattak meg minket "hivatalosan". Valahol olvastam, hogy az UFO szót is az 1940-es években alkotta meg egy újságíró. Kizárt, hogy a kettő közötti cirka 2000 évben egy darab Űrlény sem jött le szétnézni a Földre.Szóval a lényeg az, hogy a forgatókönyv író gondolt egyet és eljátszott az ötlettel, hogy mi lett volna ha az űrlények beteszik az arcukat a Vadnyugatra. Ebből lett ez a film. Senki se várjon komoly filmet, kőkemény történettel. Inkább arra készüljetek, hogy egy indiános-westernes-cowboyos történetbe oltott sci-fi- fantasyvel lesz dolgotok, komolytalan történettel és néhány béna fordulattal. Én ennek ellenére is remekül szórakoztam rajta.Valahogy sikerült az összes karaktert és az egész sztorit szerethetővé tenni. Én néha nagyon drukkoltam a cowboyoknak, hogy sikerüljön nekik lenyomni az űrlényeket.
A sztori: Különös idegen bukkan fel, rejtélyes bilinccsel a csuklóján a vadnyugati kisvárosban. A helybéliek nem szívlelik a jövevényt, aki semmire sem emlékszik a múltjából. Mindenki fél a város kiskirályától, Dolarhyde ezredestől. Egy napon félelmetes, földön kívüli fosztogatók támadják meg a várost, és emberek sorát ragadják magukkal a magasba. Kiderül, hogy az idegen az egyetlen, akire számíthatnak. Dolarhyde kénytelen összefogni az emlékezetét lassan visszanyerő revolverhőssel, együtt indulnak az elraboltak felkutatására.(port.hu)
A sztoriból is látszik, hogy nem egy bonyolult történettel van dolgunk. Nem fogtok elveszni a részletekben:-D. Vannak benne fordulatok, egy-kettő elég béna is, de kellően zsibbadt állapotban így is végig élvezhető a darab.A legfontosabb, hogy egy percig ne vegyétek komolyan, megkockáztatom, hogy simán passzolna rá, hogy vígjáték. A sci-fi hangulat és a vadnyugati is rendben és csak módjával ér össze a kettő, ezek az érintkezési pontok pedig kifejezetten passzoltak a filmbe. Így talán egy kicsit ködös, amire gondolok, meg kell nézni:-D SPOILER! (csak egy példa: gyorsan kiderül, hogy emberünk kezén nem bilincs van, hanem egy gondolattal vezérelhető kéziágyú -sokáig fogalma sincs, hogy hogyan került rá)
A szereplők jók, hiteles cowboyok, kocsmárosok, miegymások, és külön értékeltem, hogy az indiánok csak a saját nyelvükön beszélnek. Az űrlények is remekül ki vannak dolgozva, a hitelességre és a részletekre nagyon odafigyeltek. Szóval:

Szerintem 10/8

Nem egy maradandó film az egyszerű története miatt, de nekem tetszett. Érdekes kísérlet, két teljesen különálló kor és stílus összekavarására. Ne várjatok túl sokat a darabtól, én pl vasárnap ebéd után néztem meg először (észrevettem már magamon, hogy akkor a legjobb a befogadóképességem.) Simán vihetik gyerekek is, nincs benne sok véres jelenet. Ha csíped a western filmeket és a sci-fi-t is, akkor ugorj neki, mert ez  all-in-one.

Online mozi link:(KATT)  

Szerinted?



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése