2015. február 26., csütörtök

Az egymillió dolláros kéz

Bevallom őszintén, hogy vannak olyan tevékenységek, amelyeket az idők során sohasem űztem, és valószínűleg már sohasem fogok, azonban valamilyen megmagyarázhatatlan vonzódás miatt közel érzek magamhoz, Tetszik, érdekel szívesen nézem élőben, tévében stb. Nem kell nagy dolgokra gondolni:-D
Az egyik ilyen mániám (egyébként nem is túl régóta) a baseball. Most ott tartok, hogy a youtube-on már végig tudok nézni úgy egy baseball meccset, hogy nagyjából értem, hogy mi történik. Vannak persze bőségesen hiányosságaim a témában, de képes vagyok élvezni azt amit látok. Filmek szempontjából ez azt jelenti, hogy a baseballos animék mellett egymás után fedezem fel a baseball filmeket is. A millió dolláros kar egy szegről-végről a témában tapicskoló darab. Ráadásul igaz történet alapján készült. Az amerikai baseball ligában 2008 óta játszó első két indiai játékos történetét meséli el. Vannak vele problémáim, de összességében nem rossz film.
A sztori: Az egykori sikeres sportügynök, JB Bernstein azon veszi észre magát, hogy a többiek lassan kiszorítják a piacról. JB és társa Aash lehúzhatja a rolót, hacsak ki nem találnak valamit gyorsan. Egyik este JB a tévét nézi, Indiából közvetítenek krikettmeccset. Ekkor fogalmazódik meg benne az ötlet, ami akár be is válhat. Indiába utazik a nagy országos versenyre, ahol negyvenezer játékos verseng a Millió dolláros kar címért. JB a két legjobbat magával viszi az Államokba, hogy baseball dobójátékosokat faragjon belőlük.(port.hu)
A port.hu kissé mellé ment. A sztorileírásuk némi pontosításra szorul. J.B. Bernstein ugyanis utolsó pénzükből egy országos válogatót tart Indiában. Azok akik kiválasztásra kerülnek a döntőn mérik össze a tudásukat. A döntő egy showműsor, amit közvetítenek a médiák, és ez hallgat arra a címre, hogy "Million dollar Arm" A többi stimmel.
Garantáltan nincs a filmben egy deka erőszak sem, nem folyik vér, nem törik csont, és nincsen tele hullákkal. Nem gyönyörködhetünk funkció nélküli meztelen női testekben sem. Én a magam részéről mégis élveztem a filmet. Hogy miért? Ugyan a történet egyszerű volt és kiismerhető (az élet írta), de végig áradt belőle egy amolyan kicsit bohókás, kedves hangulat.
Az összes szereplő pozitív, szerethető (vagy idővel azzá lesz). Végig fejlődnek, jól felrajzolható mindenkinél az a képzeletbeli ív, amin végigmennek. Olyan ez, a film, mint egy RPG. -> hősös, fejlődős számítógépes játék. A szereplők kvázi első szintűként lépnek be a történetbe, de a végére elnyerik a jutalmukat. Happiend lesz, nem titok.
Még erkölcsi és morális mondanivalókat is tartalmaz, én legalább is találtam benne, és még drukkolni is tudtam mindenkinek. Mondjuk én nem normális módon beleélem magam a filmekbe:-D

Szerintem 10/6

Hogy mi a filmmel a problémám?Az, hogy például időnként nem tudta eldönteni, hogy "miről akar szólni" Az Amerikába jött ájuldozó/ámuldozó kicsit esetlen, kicsit béna indiaiak baseball kalandjáról? Vagy a lecsúszott sportmenedzser vegzálásáról? Vagy mind a kettőről? Vagy egyikről sem igazán? A sztori  össze vissza csapkodott időnként én úgy éreztem. Egy másik negatívum, hogy ez a film tökéletesen alkalmas szombat délutánra amolyan családi matinénak. Azonban az átlag magyar családot hidegen hagyja a baseball, nem fog együtt leülni egy családi baseball filmet megnézni. Pedig több nincs benne. Egyszer elmegy, de második nekifutásra már a béna indiaik sem viccesek, a menedzser pátosszal átitatott megvilágosodása sem megható. Háttérzajnak pont jó, garantáltan nem vonja el a figyelmed semmiről. Bár megérintette a sztorit a  baseball szele, abból sincs benne túl sok.Ráadásul a két órás hossz sokaknak túl hosszú lesz, ebben a filmben szerintem nincs ennyi sztori.Ezért nem adtam rá több pontot

Őszinte leszek: egy könnyen emészthető és felejthető limonádé, minimális mélységgel, de nekem akkor is tetszett:-D A hibái ellenére egy szerethető, itt-ott megható film, és ajánlom is mindenkinek.

Online mozi link: (KATT)

Szerinted?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése